

Balatonfüred a Balaton északi partján, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros.
Északról a szelíd hegyek, délről a tó öleli át a várost, mely évszázadok óta sugározza a fenséges pannon derűt. Ősi, már a római korban is lakott település, ahol lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik a látogató. Ősi lakónegyedek, régi épületek, templomok,
hangulatos szőlőskertek, parkok, vén fák üzennek a ma emberének. Füred lakóinak és vendégeinek életformáját, magatartását mindenkor alapvetően meghatározta a történeti hagyomány. Idegenforgalma századokra nyúlik vissza és miután a füredi savanyúvizet gyógyvízzé illetve gyógyforrássá nyilvánították 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-től a "Szőlő és a Bor Nemzetközi városa".
Ismertségét elsősorban mediterrán jellegű klímájának és szénsavas forrásainak köszönheti. 1717-ben említik savanyúvizét, majd 1729-ben újra. 1722-be gyógyvízzé nyilvánították. Ez idő tájt már állt egy fa fürdőház, majd nemsokára egy kőház, kiadó szobákkal vendégek számára. Később kétemeletes új fürdőház is épült.
Ma az itt működő Állami Szívkórházban hasznosítják
gyógyászati céllal a források vizét, emellett a Kossuth forrásnál a Berzsenyi kútnál, a Szekér Ernő forrásnál és a Schneider kútnál kóstolhatjuk meg a híres füredi savanyúvizet. A XVIII. század építészeti remekei, a Nagyvendéglő, az Állami Kórház, a Kossuth Lajos-forrás kútháza, Pálóczi Horváth Ádám nagyobbik háza, Széchenyi Ferenc kastélya , ma is meghatározzák városunk hangulatát.. A város az 1800-as évek-ben, a reformkorban indult fejlődésnek.
1825.július 26.-án a Horváth-házban volt az első Anna-bál, Horváth János rendezte lánya, Anna Krisztina tiszteletére.
Az Anna-bál hagyománnyá vált, 2005-ben a 180.alkalommal tartották meg.
A vendégek szórakozását a nyári időben fából készült színház szolgálta, Kisfaludy Sándor adományokból, apátsági és népi segítséggel 1831-ben Balatonfüreden nyitotta meg a Dunántúl első kőszínházát, a magyar nyelv otthonát akkor, amikor a hivatalos nyelv a német volt. A
történelmi, alsó városrész reformkori hangulatát gazdagítja a klasszicista stílusban épült Blaha Lujza villa melyben a századforduló híres magyar színésznője, a nemzet csalogánya töltötte nyarait 23 éven át. A Kerek templom, melynek tervét Fruhman Antal készítette, alapul véve hozzá a római Panteon képét, 1841-1846 között épült fel. A Jókai villa 1870-ben készült el korai-eklektikus stílusban. A felső városrész díszeiként emelkednek a magasba, mintegy vigyázva a város nyugalmát, a Református templom a Katolikus templom és az újonnan épült E
vangélikus templom.
Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a korábban Deák Ferencről elnevezett sétány is az ő nevét viseli. A fa mellé emléktáblát tettek, amelyen a költő ez alkalomra írt verse olvasható. Tagore példáját először indiai politikusok követték, s ezután néhány év alatt hagyománny
á vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték, napjainkban pedig magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. A park ezen része úgy néz ki, mint egy amerikai temető. Fát ültetett itt többek között: Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, a Gandhik, Göncz Árpád, Benoit Mandelbrot, Wigner Jenő és több magyar Nobel-díjas.
Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek, valamint Salvatore Quasimodo olasz költőnek, akinek a tiszteletére évente rendeznek költői versenyeket.
A sé
tány közepét augusztusban a Borhetek sátrai/padjai foglalják el, a sétányon pedig tűznyelők, utcai zenészek, köztük egy perui banda, élő szobrok, artisták és mozgó árusok hada található.
A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba. Nos, a csizmák szép fényesek..
Sétáljanak egyet a reformkori városrészünkben
, a Tagore-sétányon, igyanak a forrásvízből , töltődjenek fel energiával és ha módjuk van rá térjenek vissza hozzánk, mi mindig szeretettel várjuk Önöket!
A 2010-es év rendezvényei:
|
Időpont |
Rendezvény |
Helyszín |
Rendező |
|
Február 13.
(szombat) |
Sportolók Díjátadó Ünnepsége |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Művelődési Osztály |
|
Február 23-25.
(kedd-csütörtök) |
Kommunista diktatúrák áldozatainak Emléknapja |
Anna Grand Hotel |
Művelődési Osztály
Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola |
|
Március 6.
(szombat) |
44. Kodály Emlékhangverseny |
Anna Grand Hotel |
Bem József Általános Iskola
Városi
Városi Művelődési Központ |
|
Március 12. 19.00
(péntek) |
Csík Zenekar koncertje |
Anna Grand Hotel |
Polgári Szalon Egyesület |
|
Március 13. 18.00
(szombat) |
A Debreceni Filharmonikusok előadása
Beethoven IX. Szimfónia |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
|
Március 15.
(hétfő) |
Nemzeti Ünnep |
Széchenyi szobor
Anna Grand Hotel
Huray villa |
Művelődési Osztály
Pannon Várszínház
VMK |
|
Március 20-21.
(szombat-vasárnap) |
Hamvas Béla Emlékünnep |
Blaha Étterem |
Művelődési Osztály Hamvas Béla Asztaltársaság |
|
Április 3.
(szombat) |
„Első hajó” fogadása |
Hajókikötő |
Művelődési Osztály
Városi Művelődési Központ |
|
Április 16.
(péntek) |
Holocaust emléknap |
Anna Grand Hotel |
Művelődési Osztály
Lóczy Lajos Gimnázium |
|
Április 14.
(szombat) |
Költészet napja |
Anna Grand Hotel |
Művelődési Osztály
Versünnep Alapítvány |
| Április 23-25. (péntek-vasárnap) | Tájékozódási kerékpáros Világkupa és Futam | Nagymező, Vásárcsarnok mögötti parkoló, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ | Hangya SE, Veszprém Megyei Tájékozódási Futó Szövetség |
|
Május 1.
(szombat) |
Majális |
Kisfaludy színpad |
VMK |
|
Május 1-2.
(szombat-vasárnap) |
Moderntánc Fesztivál |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Renaissance 2009 Kft. |
|
Május 7-8.
(péntek-vasárnap) |
XIX. Jókai Napok
Jókai Múzeum és Városi Múzeum ünnepélyes megnyitása |
Jókai Múzeum, Városi Múzeum és
Blaha Étterem
|
Művelődési Osztály
Városi Könyvtár
VMK
Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. |
|
Május 15-16.
(szombat-vasárnap) |
Vitorlabontó Ünnepség és Évadnyitó Vitorlás Verseny |
Tagore sétány
Kisfaludy színpad |
Művelődési Osztály
Magyar Vitorlás Szövetség
VMK |
|
Május 28-29.
(péntek-szombat) |
Vaszary Galéria ünnepélyes megnyitója |
Vaszary Villa |
Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. |
|
Május 29-30. (szombat-vasárnap) |
Korok Fesztiválja | Vitorlás tér Kisfaludy színpad | Reformkori Hagyományőrzők Társasága |
|
Május 30.
(vasárnap) |
Városi Gyermeknap |
Kovászna park
|
Nagycsaládosok Egyesülete
|
|
Június 4-7.
(péntek-hétfő)
|
Ünnepi könyvhét
|
Vitorlás tér
Blaha étterem |
Művelődési Osztály
Városi Könyvtár
VMK |
|
Június 5.
(szombat) |
Triatlon OB |
Balatonfüred |
Magyar Triatlon Szövetség
Veszprém Megyei Triatlon Egylet |
|
Június 6-7. (vasárnap-hétfő) |
Pünkösdi Ének |
Anna Grand Hotel |
Bem József Általános Iskola |
|
Június 09-13.
(szerda-vasárnap) |
Balaton Bike Fest |
Tagore sétány
Kisfaludy színpad |
HSO Kft. |
|
Június 17-19.
(csütörtök-szombat) |
VII. Nemzetközi Sirály Táncfesztivál |
Kisfaludy Színpad
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
|
|
Június 19.
(szombat) |
Fehér Szalag
NJL Nagydíj – Izsák Szabolcs Emlékverseny |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Június 19-26.
(szombat-szombat)
|
Gitárfesztivál
|
Anna Grand Hotel,
Kisfaludy Színpad, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Gitárfesztivál Alapítvány |
|
Június 24-27.
(csütörtök-vasárnap) |
Balatoni Hal- és Borünnep |
Kisfaludy Színpad
Tagore-sétány |
Művelődési Osztály |
|
Július 2-4.
(péntek-vasárnap)
|
Balaton-Ifjúság-Művészet Nemzetközi Művészeti Fesztivál |
Kisfaludy Színpad
|
Renaissance 2009 Kft. |
|
Július 1.
(csütörtök) |
Kékpántlika |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Július 2-4.
(péntek-vasárnap) |
42. Kékszalag |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Július 2. - július 11.
(péntek-vasárnap)
|
Balatonfüredi Művészeti Fesztivál
Magyar Játékszíni Napok |
Kisfaludy Színpad
Szabadtéri Színpad
Anna Grand Hotel |
Művelődési Osztály
VMK |
|
Július 16 - augusztus 21.
|
Füredi Nyári esték
|
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
Szabadtéri Színpad |
Művelődési Osztály |
|
Július 17.
(szombat) |
Öbölátúszás |
Balatonfüred - Balaton |
Németh Zsolt |
|
Július 19-25.
(hétfő-vasárnap) |
European Young Masters 2010 – Golf verseny |
Balatonfüred |
Magyar Golf Szövetség |
|
Július 23-25.
(péntek-vasárnap)
Július 23.
Július 24. |
185. Anna-bál és kísérőrendezvényei
Szívhalászat
Anna-bál |
Anna Grand Hotel
Vitorlás tér
Kisfaludy színpad |
Művelődési Osztály
VMK |
|
Július 29-augusztus 3.
(csütörtök-kedd) |
Nagyhajós OB I. |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Augusztus 4-8.
(szerda-vasárnap) |
Nyíltvízi Úszó EB |
Balatonfüred |
Művelődési Osztály
Magyar Úszó Szövetség |
|
Augusztus |
Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertje |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Művelődési Osztály |
|
Augusztus 7-29.
(szombat-vasárnap) |
Balatonfüredi Borhetek
|
Tagore sétány
Kisfaludy Színpad |
Művelődési osztály
VMK |
|
Augusztus 10-15.
(kedd-vasárnap) |
Nagyhajós OB II. |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Augusztus 19-22.
(csütörtök-vasárnap) |
VII. Nemzetközi Vasútmodell kiállítás |
Vasútállomás |
Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub |
|
Augusztus 20.
(péntek) |
Állami Ünnep |
Szent István tér |
Művelődési Osztály |
|
Szeptember 3-4.
(péntek-szombat)
|
Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és Díjkiosztó Gála |
Anna Grand Hotel
Tagore sétány |
Művelődési Osztály |
|
Szeptember 18.
(szombat) |
Félsziget-kerülő vitorlás verseny Széchenyi István Emlékverseny |
Balatonfüred - Balaton |
Vitorlás Szövetség |
|
Szeptember 17-18.
(péntek-szombat) |
Szüreti Fesztivál
Nemzetközi Néptánc Fesztivál |
Vásárcsarnok mögötti parkoló
Balatonfüred |
Művelődési Osztály
Városi Művelődési Központ |
|
Szeptember 21.
(kedd) |
Széchenyi Emlékünnepség |
Tagore sétány |
Művelődési Osztály |
|
Szeptember 24-26.
(péntek-vasárnap) |
Romantikus Reformkor |
Anna Grand Hotel |
Balatonfüredi Turisztikai Egyesület |
|
Október 6.
(szerda) |
Megemlékezés az 1848/49-es szabadságharc vértanúiról |
Köztársaság úti lakótelep |
Művelődési Osztály |
|
Október 23-24.
(szombat-vasárnap) |
Balatoni Évadzáró Vitorlás Verseny |
Balatonfüred |
Magyar Vitorlás Szövetség |
|
Október 22.
(péntek) |
Ferencsik János Emlékhangverseny |
Pálóczy Kastély |
Ferencsik János Zeneiskola |
|
Október 23.
(szombat) |
Nemzeti Ünnep |
Szent István tér |
Művelődési Osztály |
|
November 28.
(vasárnap) |
Advent fényei |
Balaton Szabadidő és Konferencia Központ |
Sellő Alapítvány |
| December 3. (péntek) | Betlehemállítás | Kerektemplom alatti terület | Reformkori Hagyományőrzők Társasága |
Valentin napjára pároknak 2=3 lehetőséggel kedveskedünk!
+az apartmanokba kis meglepetés.
Valentin hétvége!
Figyelje oldalunkat , akciónkat!
STRESSZ, ROHANÁS?
Pihenje ki az ünnepek az év fáradalmait apartman házunkban, sétáljon a parton a platánfás sétányunkon , szívjon friss jó levegőt, töltődjön fel.
Miért épp Füred?
"Mert a békesség, rendezettség, tisztaság mellett olyan szent derű árad a városból, amely jó volna ha az egész Magyarországot áthatná."
Miért épp Nálunk?
Mert ezt a "szent derűt" szeretnénk átadni Önöknek!
Pihenjen Szilveszter!!!
Jöjjön apartmanunkba töltse nálunk az óév utolsó napjait és kezdje az új évet pihenéssel! Még vannak szabad helyeink érdeklődjön.
Felüdülés!
Szeretettel várjuk pihenni vágyó vendégeinket panorámás apartmanjainkban.
Jelentkezzen, pihenjen nálunk!
Gondoljon mág most a nyári foglalásra, korlátozottan vannak még apartmanjaink július elején és augusztus végén. Aki nem szeteti a tömeget az jöjjön júniusba!
Új szolgáltatás!
Meghatározott napokon a reggeli órákba kenyeres autó hozza házhoz a friss ropogós finomságokat!
Nemzeti ünnepünket töltse nálunk!
Csodálatos panorámával , tiszta, nyugodt környezetben éjszakázzon apartmanházunkban. Másnap vonuljon a "tüntető fiatalokkal " végig Füred történelmi városrészében!

Kedves vendégeink!
Három apartmanunkat klímatizáltuk,az egész házban ingyenesen használható WIFI-t vezettünk be.
Akár a teraszunkon is szörfözhet, közben gyönyörködhet a panorámában.
Értesítjük érdeklődő, leendő vendégeinket, hogy 2011-re az idei áron veszünk fel foglalásokat január 31-ig.
Panorámás házunkat pergolás
szabadtéri grillel bővitettük.
Novemberi akciónk a gyerekeknek szól. A felnőttek mellett a 14 éven aluli gyermekekre nem számolunk fel díjat novemberben.
Foglaljon most!
Most gondolja meg, jelentkezzen!
Pünkösdre egyik legszebb apartmanunk még kiadó!
Akit érdekel jelentkezzen gyorsan!
Gyerünk foglaljanak, mert különben lemaradnak egy csodálatos nyaralásról, panorámás apartmanban, csendes nyugodt helyen.
Még van hely június elejére a kedvezményes heteinkre, a meterológia szerint szuper idő lesz!
Siessen mert az apartmanok fogynak!
Gyorsan dönteni , foglalni!
Előfoglalás júniusra!
Május végén nagyon szép környezetben nyit Füred galériája,rá egy hétre kerékpár versenyeket rendeznek. A szervezők várják a nézőket , mi a vendégeinket. Elhelyezés panorámás ,teraszos, modern, csendes helyen !
Júniusi programok-rendezvények Balatonfüreden,szállás panorámás szobáinkban, teljesen felszerelt apartmanjainkban!
A nyári szünet kezdetére vendégházunk plusz kedvezménnyel kedveskedik leendő vendégeinknek!
Apartmanázunkban véget ért a téli akciónk, FIGYELJÉK folyamatosan honlapunkat.
Még van lehetőség HÚSVÉTRA helyet foglalni panorámás házunkban!
Próbálja ki most , érdeklődjön , foglaljon!
Ezt nem ígérjük:


de ezt igen!
Íme a HÚSVÉTI gyermekár vendégházunkban!
Fogynak a kedvezményes napok!
Ne felejtse el: Pihenés a Balaton partján!
Vendégházunkban még foglalhat szobát-apartmant!
Panorámás szobákkal meglepetésekkel várjuk vendégeinket az ünnepre.
Apartmanházunk a HÚSVÉTI szünetre meglepetés gyermekárral kedveskedik.

Jó pihenést !
